Izlandról álmodom

Szeretek vonaton utazni – mármint az újabb fajtákon. Szerencsére azon a vonalon, ahol én járok, a legtöbb szerelvény ilyen...

Jó pár évvel ezelőtt, egy kolléganőmtől vettem az ötletet, hogy Budapesten belül vonattal közlekedjek: 200-300 Ft-ért bő 20 perc alatt tudtam vele Rákosborzasztóra jutni, vagy onnan be a Keletibe, ami a buszozással összehasonlítva akkor nagyjából harmadannyi időt jelentett, ezért főleg csúcsidőben, a dugók elkerülése érdekében vevém igénybe vala.

A vonatozásra akkor szoktam rá igazán, amikor a BKV és a MÁV (és a Volán) valamiféle együttműködés keretében bevezetett anno egy feláras kombinált bérletet, amivel Budapest határain belül „ingyenesen” utazhattam a két utóbbi cég járatain is. Azóta tovább javult a helyzet: ha jól emlékszem, 2009. január 1-től már a sima kombinált bérlettel is élni lehet a lehetőséggel.

S hogy miért szeretek vonatozni?

1. Mert különleges hangulata van.
2. Mert szinte mindig van szabad ülőhely.
3. Mert nagyok az ablakok, sokkal nagyobb a tér, s mivel szinte senki sem áll, ezért még nagyobbnak tűnik, amitől valahogy az utazást sokkal nyugodtabbnak érzem.
4. Mert a vonatokon télen is meleg van.
5. Mert az utazás alatt nyugodtan tudok olvasni, zenét hallgatni, vagy laptoppal az ölemben repülőjáratokat böngészni Reykjavíkba.
6. Mert az elsuhanó tájat nézve arról ábrándozhatok, hogy sikerre viszek egy online vállalkozást, hogy valahogy megcsinálom a „4 órás munkahetet”, és hogy júniusban kihúzok Izlandra, és megírom azt a színdarabot, amit „régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben”.

A világ más tájain szinte kultúrája van az elővárosi vasutazásnak. Itthon egyedül vagyok ilyen vonat-mániás? Csak én nézem irigykedve a Poirot-sorozat „büfékocsis” részeit? Vagy esetleg Te is szeretsz vonatozni?